Fri. Oct 18th, 2019

A bárányok hallgatnak – Hannibal Lectertől még mindig rettegünk

Jonathan Demme amerikai pszichothrillere még 27 év után is egy borzongató remekmű, amiben Anthony Hopkins veszedelmes elmejátékot folytat Jodie Fosterrel.

A film 1991- es debütálása után egyből a közönség és a kritika kedvence lett. A 64. Oscar-gálán pedig 5 arany szobrot is sikerült begyűjtenie, köztük a legjobb női főszereplő, legjobb férfi főszereplő és a legjobb rendezőnek járó díjat. A FilmCézár első visszatekintő cikkében szeretnénk felidézni, hogy miért is tekintjük alapműnek és vajon még napjainkban is ugyan olyan élvezhető-e, mint megjelenésekor.

Mielőtt a gyilkos lenyúzza a bőrt az áldozatairól egy pillangó bábot nyom le a torkukon, ezzel szimbolizálva azon aberrált szexuális állapotát, hogy át szeretné alakítani prédáit gyönyörű pillangókká. A film ilyen és ehhez hasonló jelenetei a legösztönibb belső félelmeinket kiaknázva emelkednek fel hitchcocki magaslatokba.

Thomas Harris azonos című könyvén alapuló mozifilm elején megismerjük Jodie Foster karakterét, a nagyravágyó, tehetséges, de még csak kezdő Clarice Starling FBI ügynököt, akit egy kegyetlen gyilkossági ügyhöz rendelnek ki asszisztálni. Név szerint Buffalo Bill sorozatgyilkost kell elkapniuk, aki gyilkosági rituáléja során megkínozza és megnyúzza fiatal barna hajú női áldozatait, és most ejtette foglyul hatodik áldozatát. A beteg sorozatgyilkos kaotikus vérengzései közötti rendszert az FBI nyomozói képtelenek felderíteni, csupán egy pszichiáter van, aki felismerheti a mintát és segítségével elkaphatják a szabadon garázdálkodó pszichopatát, de ő sajnos már nem praktizál aktívan. Dr. Hannibál „Kannibál” Lecter, aki méltó és jogos módon érdemelte ki becenevét már egy maximum felügyeletű elmegyógyintézetben tölti napjait.

Dr. Lecter mindamellett, hogy a legvérszomjasabb és legelvetemültebb sorozatgyilkos egyben, ördögi intelligenciával és kifinomult ízléssel rendelkezik, és előszeretettel fogyasztja el vagy tálalja fel áldozatai testrészéit, akik megsértették vagy nem voltak elég udvariasak. Ahhoz, hogy Starling ügynök információhoz jusson Buffalo Bill személyét és abszolút random gyilkossági mintáját illetően, bizalmába kell férkőznie az egykori pszichiáternek. Clarice felettese (Scott Glenn) szigorúan meghagyja beosztottjának, hogy semmilyen esetbe se osszon meg magáról személyes információt Hannibállal, azonban a tapasztalatlan FBI ügynöknek le kell paktálnia magával az ördöggel, hogy az felfedje a szükséges információt a kicsit se véletlenszerű gyilkossági mintákról. Ezzel viszont hatalmas árat fizet, a rácsok és az áthatolhatatlan golyóálló üveg mögül Dr. Lecter beférkőzik Clarice fejébe és hatalmába keríti.

Így veszi kezdetét Clarice és Dr. Lecter rettentően bizarr, de mégis nagyon mély kapcsolata, minek során az FBI ügynök megnyílik Dr. Lecter elött, hogy analizálja elméje legmélyebb és legsötétebb bugyrait, cserében ő segíti felgöngyölíteni a sorozat-gyilkosságot, ami rettegésben tartja a várost. A kiadott információkért cserébe Lecter kis szívességeket kér, amiknek segítségével sikerült megszöknie egy rettentő intenzív és mára már ikonikussá váló véres jelenetben, kijátszva a rendőröket és a speciális ügynököket.

Hannibál mindeközben kezdi megkedvelni az „amatőr” szövetségi ügynököt. Kapcsolatuk egy oda-vissza elv alapján működő (quid pro quo), egymással való játszmává alakul át, miközben Clarice-nek rémesen precízen kell egyensúlyoznia, hogy az ördögi pszichopata ne kerítse teljesen hatalmába, míg Dr. Lecter számára az egész csupán egy játék, ami során félreinformálhatja, és kedvére manipulálhatja a fiatal ügynököt.

Hopkins játéka az egyik legjobb, ha nem a legkiemelkedőbb pályafutása során. Betekintést nyerhetünk a doktor elborult, beteges és végletekig sötét elméjébe. A szűk börtöncellai jelenetekben Anthony Hopkins hüllőszerű, kifejezéstelen arcjátéka és a közeli felvételek a szemöldökéről vagy csúcsos álláról vérfagyasztóan közel hozzák a tévékészülék előtt ülőkhöz az állatvilág legkíméletlenebb ragadozóját a filmtörténelemben. Mindeközben Jodie Foster terrierszerű kitartása és sebezhetősége a vásznon tökéletesen kiegészíti Hopkinst.

A történet elejétől a végéig úgy szegezzük tekintetünket a képernyőre, mint a Clarice Starling Hannibál Lecterre, és bizony mi sem tudunk mit tenni, teljesen magába szippant a sztory, és játszik velünk. A hamis befejezés idegtépő képsoraiban a foglyul ejtett lány életéért folyó hajszában, amikor a szövetségiek más házban rúgjak be az ajtót, és a korábban említett ominózus szökési jelenetben a forgatókönyv nem csak a thriller oldala, hanem akció része is tökéletesen megmutatkozik.

Ez a korszakalkotó mű teli van felejthetetlen jelenetekkel, amik beleégtek generációk tudatába, mint amikor Dr. Lecter megosztja találkozását a népszámláló biztossal: „Egyszer egy népszámláló ki akart kérdezni… a máját ettem meg szép, nagy szemű babbal és jó chiantit ittam rá.”; vagy amikor az ügynökök mentol port raknak az orruk alá, hogy ne érezzék a bomló holtest szagát a boncteremben. Ilyenkor már szinte nekünk is szükségünk lenne rá otthon a képernyő elött.

Hopkins Oscar-nyertes alakítása egy teljesen új ábrázolást ad a mozivásznon a szörnyetegeknek. Nemcsak a 90-es évek, hanem a modern filmtörténelem egyik legalapvetőbb thrillere, ami a mai napig leköti, és félelemmel tölti el a nézőket, és a legfurcsább szerelmi történet is egyben. Érdemes még megemlíteni a trilógia másik két részét is, amelyek sajnos nem lettek ilyen sikeresek és kultikusak, de kritikai szemmel jó filmeknek lehetnek mondani őket. Ha viszont valaki nem bír betelni mindenki kedvenc sorozatgyilkosával, és már kívülről ismeri a szövegkönyvet, annak figyelmébe ajánlom a 2013-2015 futott, három évadot megélt Hannibal sorozatot, amiben Mads Mikkelsen szintén mesteri módon formázza meg a doktort.

Vizi Gergely