Sun. Dec 15th, 2019

A film, ami behálózza a nézőt – Pókember – Irány a pókverzum!

2018 decemberében érkezett a mozikba a Sony legújabb dobása, a Pókember – Irány a Pókverzum! Azt hihetnénk, a szuperhős megannyi animációs szériáját követően már nem tudnak újat mutatni a stúdiók, azonban az idei év egyik legerősebb darabjának tekinthető a hálószövő legújabb kaladja. Az alkotók képregényszerű animációt készítettek a filmhez, amelytől igazán egyedülállóvá tették ezt a – történetben egyébként szintén erős – mozit. Habár a film a Sony produkciója és a Marvel közreműködésével készült, valamint a Venom stáblista utáni jelenetében pár perces betekintést nyerhettünk az új Pókemberbe, az alkotás semmilyen formában nem kapcsolódik a stúdiók filmjeiben megjelenített történetekhez.

Miles Morales tizenéves brooklyn-i srác, egy elit középiskola tanulója, ahonnan legszívesebben szabadulna. Az egyik éjszaka Miles-t megcsípi egy genetikailag módosított pók, ezt követően a fiú egyre különösebben kezd el viselkedni. Wilson Fisk, vagyis A Vezér mindeközben arra készül, hogy a multiverzumok keresztezésével kijavíthassa élete egyik nagy hibáját. A bűnözőnek sikerül megnyitnia több dimenziót is, ezáltal teljes káoszt okozva. A Vezér az egyik éjszaka végzetes csapást mér Pókemberre, így Miles-ra hárul a feladat, hogy az univerzum megsemmisítését megakadályozza. Hamarosan azonban a többi multiverzumból is megérkeznek a különleges képességekkel rendelkező Pókemberek (és Pókpacal!). Csak az összefogás erejével van lehetőségük meghiúsítani Fisk tervét, és megmenteni a világot.

A fiú – apa – nagybácsi háromszög kifejezetten fontos részét képezi a cselekményszálnak. Miles-t az elit iskolában folytatott tanulmányok csak jobban elszigetelik családjától. Habár tiszteli rendőrként dolgozó édesapját, annak szabályrendszerét nehezményezi. A kőszívű apa nem véletlenül bánik kemény kézzel gyermekével, egy sikeres életutat szeretne biztosítani fia számára. Jó szándék vezérli minden tettét, de ugyanakkor nem tudja ennek fontosságát megértetni fiával.  Így nem csoda, hogy Miles számára sokkal vonzóbb a laza nagybácsi által képviselt életvitel, a kétes hírű rokon ugyanis pontosan azt a lehetőséget adja meg unokaöccse számára, amit apjától nem kaphat meg – az önmegvalósítást. Az alkotók szándékoltan felületesen mutatják be eleinte Aaron-t, a néző csupán arról van informálva, hogy a nagybácsi hozott pár rossz döntést az életében, azonban később erre is kitérnek az alkotásban.

A Pókember – Irány a Pókverzum! egyik nagy erőssége a forgatókönyv. Az írók (Phil Lord ötlete alapján) egy olyan történetet hoztak létre, amely roppant ügyesen egyensúlyozza a drámai hangvételt, az akciót, és a humort is. A sztori mellett a karakterekre is nagy figyelmet fordítottak, hiszen a Pókverzum összes szuperhősét összehozták egy filmbe, itt van Miles Morales, Peter Parker, Noir Pókember, Pókpacal, és még lehetne sorolni. A történet komplexitása, illetve a majd’ kétórás játékidő is bizonyítja, hogy ezt a filmet bizony nem a gyermekeknek szánták elsősorban, hanem legalább a tinédzser korosztálynak, de még inkább a felnőtteknek. Az akciódús jelenetek csakúgy peregnek a történet során, azonban kiemelendő pozitívum, hogy a látványos megvalósítás mellett a belső konfliktusokkal és a karakterfejlődéssel is sokat foglalkozik a film – méghozzá nemcsak a felszínen!
A történetben elsősorban Miles és az alternatív Peter Parker cselekményszálát bontják ki, az utóbbi pedig gyakorlatilag a legjobban kidolgozott szereplő a filmben. Az alternatív Pókember a szuperhős szerepből kiöregedett, pocakos negyvenes férfi, akinek élete tönkrement, házassága zátonyra futott. Ő az egyetlen, aki bízik Miles tehetségében, egyben mentorává válik. A klasszikus mester és tanítvány koncepció adja tehát a film gerincét, amellyel egy abszolút szerethető történetté válik az új Pókember. A többi szuperhős karakterét leginkább rövid narrációik, az eseményekre vonatkozó megjegyzéseik alapján ismeri meg a néző. A Vezér karaktere is rétegesen felépített, a vérszomjas és gátlástalan bűnöző mögött egy megtört ember áll, aki képtelen elfogadni az őt ért veszteségeket. Kifejezetten erénye a filmnek személyisége bemutatása, hiszen így nem egy sablonos főgonoszt kap a néző, hanem egy olyan karaktert, akit egyszerre tud gyűlölni és ugyanakkor képes megérteni motivációit.
Az alkotást egy végtelen mértékű önreflexivitás is jellemzi, néha magára a műfajra vonatkozóan, azonban magára a szuperhős karakterre is történik visszacsatolás.

A Pókember – Irány a pókverzum! másik erőssége természetesen a vizualitás, ugyanis a látványvilág teljesen egyedülálló, mivel az alkotók egy olyan képregényszerű eljárással készítették el az animációt, amely forradalminak tekinthető – nincs jelenleg még egy ilyen film. Ez nagymértékben köszönhető Phil Lordnak és Christopher Millernek, a két producernek – A Lego-kaland alkotóduójának – hiszen az ő ötletük volt a megvalósítás módja. Eleinte talán zavaró lehet az olykor elmosódott háttér, olyan érzetet kelt, mintha egy 3D–s filmet néznénk szemüveg nélkül, azonban a későbbiekben ez az érzés gyorsan megszűnik, sőt, hozzá is szokunk a film első öt percében.

A Pókember – Irány a Pókverzum! a karácsonyi szünet egyik legkellemesebb meglepetése lehet, az animációs képregényfilm a gyerekek és a felnőttek számára is egyaránt szórakoztató alkotás, képtelen csalódást okozni. A megvalósítás pedig minden bizonnyal kivívja a képregényrajongók elismerését is. Az alkotás a jövő évi Golden Globe-díjátadón már biztosan versenybe száll a legjobb animációs film díjáért, azonban az Oscar-gálán is komoly esélyesnek tekinthető.

Vankó Dávid