Sun. Dec 15th, 2019

A legnagyobb kihívás tetteink vállalása lett – FOMO: Megosztod, és uralkodsz! – Kritika

Számos olyan alkotás született már világviszonylatban a sorozat- és filmgyártás világában, amely alaposan körbejárva dolgozza fel a cyberbulling jelenségét, és a Z-generációt érintő problémákat. Hartung Attila sem kínál zsákbamacskát első nagyjátékfilmjében. A FOMO számos, a jelenleg 14-18 éves korosztályt érintő kérdést vet fel. Hogyan fajult el a social media használata? Mit vehetünk szexuális felhívásnak? Van-e az igazság érdekében jogunk kockára tenni nem csupán saját, de mások jövőjét is? És a legfontosabb: Miért nem vállaljuk a felelősséget a tetteinkért, és próbálunk mindent megúszni? A rendező alkotása minden korosztály számára erősen ajánlott, az idősebb (kezdődhet az Y-tól) generációk számára egyrészt a problémakörök bemutatása és ismertetése szempontjából, míg a mai középiskolások és fiatalabbak számára a közösségi média kompromitáló jellegű felhasználásának szemléltetése céljából. Hartung filmje egyben coming of age dráma, másrészt társadalmi korrajz, és történet egy olyan problémakörről, amellyel a kor embere nem foglalkozik a megfelelő szinten, s amelyhez a kellő ismeretek hiányában viszonyulni is nehéz.

A film elején már rögtön pörgős képsorokba csöppen a néző, megismerkedik a Falka tagjaival. A Falka mint challenge-videókat előállító vlogger-csapat négy végzős gimnazistából áll. Gergő (Yorgos Goletsas), Patrik (Bouquet Gergely), Bandi (Pokorni Ábel) és Ábris (Sipőcz András) rendszeresen készít olyan kihívás videókat, amelyekben vagy egyikőjük fóbiája kerül előtérbe vagy csak egyszerűen megalázó szituációba sodorják saját magukat és másokat is – a poén kedvéért akárkit. Egy házibuli alkalmával a csapat azonban toronymagasan túllép egy nem csupán legális, de erkölcsi szintet is. Egyikőjük nem csak örökre sebez meg egy fiatal lányt, Lillát (László Panna), hanem visszafordíthatatlan események sorát is indítja el ezzel. A felelősségvállalás kérdése pedig csak másnap üti fel a fejét, amikor Lilla hirtelen eltűnik. Karrierek, életek és jó hírnevek kerülnek veszélybe egy konzekvens gondolkodást nélkülöző tettel. Menteni kell a menthetőt, a Falka tagjai bevetik magukat a budapesti éjszakába, hogy megtalálják az eltűnt diáklányt.

A Falka, amely egyben a vlogger csapat Youtube-csatornájának neve, már önmagában reprezentálja közösségük jellegét. Mindent felfal, dominanciájuknak köszönhetően pedig bárkit képesek irányítani és befolyásolni, és ha kell, akkor megalázni. A kihívás videók sajátossága, hogy egy ilyen szélsőséges csapat kizárólagosan akkor képes növelni a közönségét, vagy fenntartani a már meglévő érdeklődést, ha növeli a szereplők gátlástalanságát is. Ebben a kontextusban pedig a gátlástalanság szorosan összefügg a hatalom nagyságával is. A Falka minél nagyobb elismerést szeretne magáénak, az éhség pedig az erkölcsi normák egyre nagyobb fokú elvesztéséhez vezet. Kijelenthető, hogy a karakterek már-már pszichopaták is. Habár a legbrutálisabb videó a filmben nem a közterületen játszódó jelenetben születik, az egyik legreálisabb szcéna a budapesti aluljáróban lejátszódó képsorok által teremtődik meg. A hajléktalanok kiszolgáltatottságával történő visszaélés olyannyira gyakori, hazai szituációk sorozata, hogy ebben a jelenetben mindenképpen kényelmetlenül fogja magát érezni a néző.

A film megtekintését követően megállapítható, hogy a karakterek 90%-ával képtelen a néző azonosulni. A rendező számos interjúban emelte ki, hogy nem hivatásos, hanem amatőr színészeket választott a gimnazista karakterekre, emellett pedig hosszas összeszoktatás előzte meg a forgatást – így tulajdonképpen az „amatőr” színészek sem voltak már tapasztalatlanok a felvételek megkezdésekor, s a vásznon sem a gyakorlat hiánya reprezentálódik. Akár a Falka tagjait megtestesítő színészek (Yorgos Goletsas, Bouquet Gergely, Pokorni Ábel, Sipőcz András) játékát, akár a bandának áldozatul eső Lillát megformáló László Panna alakítását, vagy az édesapák szerepében feltűnő Stohl András és Vincze Gábor Péter karakterformálását vesszük figyelembe, átfogóan kijelenthető, hogy mindannyian jól hozták a rájuk bízott figurát.

Számos elismerés illeti Hartung Attilát, első játékfilmjéért. Egyrészt rendezői szerepkörben, hiszen témaválasztása aktuális, a színészvezetés tökéletes, meglátszik a projektbe belefektetett munka. Másrészt, mert filmje hátborzongatóan realisztikus, s pont ettől hat annyira sokkolóan. A forgatókönyvet a rendező és Kerékgyártó Yvonne jegyezi, a kettejük által kreált szkript nyers stílusa, életszagú dialógusai a néző velejéig hatolnak, s ezek a tényezők együttesen teszik hitelessé az alkotást. A másfél órásra szabott játékidő következtében, a két éjszaka történéseit elmesélő alkotás rendkívül pergő tempóban játszódik le, s ezt legfeljebb csak a meglehetősen nyomasztó jelenetsorok szakítják meg, igaz, jó indokkal. Mindeközben egyes jelenetek olyan gyomrosokat adnak a nézőnek, aminek következtében csak nehezen ocsúdnak majd fel székükből a legördülő stáblista során.

Az alkotás zenei világa magával ragadó. Konsiczky Dávid, a Csaknekedkislány együttes tagja elektronikus zenét komponált, amely tökéletesen passzol a film tempójához, és ezen a ponton meg kell említeni a Fran Palermo dalait is. A Jeopardy – amely a betétdal is egyben – a film nyitójelenetében hallható, és szinte mágnesként vonzza be a közönséget a bemutatott vloggerek világába; a melankolikus hangvételű Coin in the Fountain pedig líraiságával szegezi garantáltan székébe a nézőt a vége főcím alatt. A vizualitás tekintetében kifejezetten kreatív ötlet volt az iPhone-kamerák bevonása, hiszen ez a megvalósítási technika csak még hitelesebbé tette a látottakat. Emellett az operatőri aprólékosság is jól megfigyelhető, például Lilla kezéről a közeli snittek félreértelmezhetetlenül interpretálják a lány érzéseit, egyben személyiségjegyei is kirajzolódni látszanak.

A FOMO témáját és üzenetét tekintve fontos és aktuális mozi, fogyaszthatóvá tévé ezzel a Z-generációt érintő jelenségeket. Egy erős sztori, kreatív rendezői koncepcióval, jó színészekkel, és minőségi operatőri, illetve zenei megvalósítással. Nem felhőtlen szórakoztatás, nem kioktatás, hanem szembesítés és elgondolkodtatás. Ha pedig ennek a világnak nem vagyunk részesei – akár tartalomelőállítói, akár áldozati oldalról – hálát adunk azért, hogy kimaradtunk belőle.

Vankó Dávid