Sun. Dec 15th, 2019

Behálóz a világháló – Ralph lezúzza a netet

A Ralph lezúzza a netet első része, a Rontó Ralph 2012 egyik legjobb animációs filmje volt.  Ralph, a hős-életről álmodozó nagydarab és kissé esetlen, de abszolút szerethető „rosszfiú” hamar belopta magát sok néző szívébe. Már ott is megfigyelhető volt az az óriási mértékű kreativitás, amellyel az alkotók kidolgozták a videójátékok világát, meg úgy egyáltalán a filmben szereplő videójátékokat. Kritikailag is (jelölték Oscar-díjra a legjobb animációs film kategóriában) és nézői szempontból is pozitív fogadtatásban részesült, tehát nem volt igazán kérdés, hogy elkészül-e a második rész. Amerikában ugyan már novemberben bemutatták a filmet, hozzánk csak most, év elején érkezett, feltehetően a november-decemberi, így is eléggé zsúfolt premiernaptár miatt.

Sok folytatás esik abba a hibába, hogy mindenben az első részt másolják, közben pedig mégis le akarják körözni azt, emelve a téteket, vagy épp még impozánsabbá téve a látványvilágot. Kicsit olyan érzésem volt a Hihetetlen család 2-vel is, hogy hiába a kifordított koncepció, valahogy már nem hat olyan frissként ez az egész, mint tette azt az első rész. Tartottam tehát attól, hogy vajon a Rontó Ralph folytatása mennyiben tud újat mondani, vagy legalább hasonló színvonalon szórakoztatni, mint az előd 6 évvel ezelőtt. Aztán, amikor leleplezésre került, hogy a cselekmény nagy része az internet körül forog majd, fokozatosan elkezdtem megnyugodni (főleg látva az előzeteseket), aggodalmam elszállt. A megérzésem nem csalt: Ralph és Vannelope újabb kalandja megugorja, sőt, talán túl is szárnyalja az előzmény által magasra tett lécet.

A cselekményben (ahogyan a két film bemutatása között is) 6 év telt el, a játékterem gépeinek lakói a legnagyobb nyugalomban élik mindennapjaikat. Ralphék életében is kialakult egyfajta rutin, minden egyes nap ugyanazt csinálják. Ralph úgy érzi, Vannellope-val köttetett barátságával teljes az élete, Vannellope ugyanakkor egyre inkább másra vágyik, ki akar törni az egyhangúságból. Amikor a Cukor Futam nevű játék tönkremegy, kapóra jön, hogy a játékterem tulajdonosa bekötteti az internetet. Ralph-ra és Vannellope-ra vár a feladat, hogy másik kormányt szerezzenek a játékhoz, megmentve azt a leselejtezéstől. Ez adja a történet valódi indítását, ugyanis a film onnantól kezd el igazán élni, amikor szereplőink fellógnak a netre.

A fentebb említett kreativitás ismét megmutatkozik: a nézőnek tátva marad a szája attól, ahogyan az internetet elképzelték, megvalósították. Leginkább arra hasonlít az egész, mint egy futurisztikus metropolisz: az egyes weblapok óriási felhőkarcolók vagy plázák, a neten idegesítően arcunkba tolakodó reklámok itt az utcán mindenkit leszólító „árusok” (ugye, milyen találó?), a weblapok között közlekedni a repülő autó-szerű dobozokkal lehet. Szerencsére rengeteg valódi weboldalt, alkalmazást fedezhetünk fel: a Facebook egy nagy kék könyv, de láthatjuk a Twitter kis kék madarait vagy a YouTube tévédobozát is. Az eBay fontos részét képezi a cselekménynek, hiszen onnan lehet csak beszerezni azt az egyetlen kormánykereket, amivel a Cukor Futam megmenthető. Ehhez azonban pénzre van szükség (Ralph-nak köszönhetően sok pénzre). A páros tehát felveszi a versenyt az idővel, hogy felfedezve az internetet orvosolni tudja a problémákat.

Vannellope és Ralph remek páros, jól kiegészítik egymást: a lány okos, de kistermetű, Ralph nagy, erős, viszont kissé lassú észjárású. Rengeteg humoros pillanat adódik kettejük kapcsolatából, tulajdonképpen ők a cselekmény mozgatórugói.  A köztük fellépő konfliktus (ami aztán később elvezet a fő mondanivalóhoz) ügyesen fel van építve, megértjük mindkét fél álláspontját. Mivel eltérő elképzeléseik vannak arról, mi teszi őket boldoggá, barátságuk próbára tétetik. Az események alakulásának hatására mindkét fél jellemfejlődésen megy keresztül, igaz, Ralph-nak ebben nagyobb rész jut (hiszen ugye ő a címszereplő). A film során egyre hangsúlyosabban jelenlevő tanulságok pedig (nem kell, hogy a barátoknak ugyanaz legyen az álmuk, és hogy ezek a különböző célok véget vessenek a kapcsolatuknak; illetve, hogy nem lehet senkit kisajátítani a saját boldogságunk érdekében) minden korosztály számára aktuálisak, nem csak a barátságra, hanem a párkapcsolatokra vetítve is. Emellett az alkotók nem hagyják ki a lehetőséget, hogy az internetről is tanítsanak valamit: a sötét net, az internet működése (nem a technikai részére gondolok), a népszerűség vagy a kommentek kezelése olyan témák, amiket dicséretet érdemlően mutatnak be a fiatal korosztály számára.

A Disney csempészett némi öniróniát is a történetbe, hiszen a Disney-hercegnők itt önmaguk paródiájaként vannak jelen, számos vicces pillanatot eredményezve (ugye, Merida?), ugyanakkor segítenek Vannellope jellemfejlődésében is. A stúdió kihasználja, hogy rengeteg filmnek vannak náluk a jogai, így belekerülhetett az alkotásba Füles a Micimackóból, Vasember a Marvel Univerzumból, vagy épp a Birodalmi Rohamosztagosok a Star Wars-ból (és még sokan mások). Ezek mind-mind olyan elemek, amik a nézőt még jobban belerántják az egyébként is magával ragadó világba. Érdemes még megemlíteni Pengét (nem azt a Pengét), a vagány autóversenyzőt, akit az eredeti változatban Wonder Woman megformálója, Gal Gadot szinkronizál.

Összességében a Ralph lezúzza a netet egy látványos, szórakoztató animációs film, aminek továbbra is hatalmas szíve van, és ami a felnőtt korosztálynak is minőségi szórakozást jelent. A mondanivaló ügyesen kibontott, és nagyon fontos. Egyetlen apró negatívumként azt lehetne felróni, hogy a megszokott receptet követve épül fel a mű (van egy alaphelyzet, azt valami felborítja, a hős(ök)nek kell azt valahogy helyre billenteni, de ez csak akkor sikerül, ha jellemfejlődésen megy/mennek keresztül). A történet és a karakterek ugyanakkor kellően kidolgozottak ahhoz, hogy ezeket az elemeket jól elrejtsék, az elképesztő animáció és a szemünk elé tárt világ pedig mindenért kárpótolnak minket.

Mezriczky Marcell