Mon. Sep 23rd, 2019

Elbaltázott nászéjszaka – Aki bújt

Azt gondolhatnánk, hogy kiöregedett az a fajta horror zsáner, amelyben szerepet kap a hentelés, ugyanakkor ügyel a poénokra, és fel-felugrasztja a nézőt a székéből. Azonban, amikor már végleg elvesztenénk hitünket e műfajban, jön valaki, s kifejezetten szórakoztató filmet készít – pont mint most. Az Aki bújt jó eséllyel pályázhat az év egyik legjobb horrorjának kategóriájában, hiszen a halálos bújócska ötletére alapozó forgatókönyv nemes egyszerűségén túllépve okosan adagolja a félelmet, a humort és a feszültséget a nézőben.

Az események színteréül a Le Domas rezidencia szolgál, amelyen a család összes tagja összegyűlt, hogy a házaspár kisebbik fia, Daniel házasságot kössön hitvesével, a hánytatott sorsú Grace-szel. Az esküvő zökkenőmentesen zajlik, azonban már ekkor is feltűnnek intő jelek, hogy valami nincs rendben a családdal. Fejeződjön ki ez például egy szúrós tekintetű nagymama képében. Az este folyamán az újdonsült férj felvezeti Grace számára az egyszeri, ámde annál bizarabb éjféli szertartás tradícióját, amelyen mint a család új tagjának részt kell vennie. Éjfélt üt az óra, a játék pedig egy mágikus dobozból „sorsolódik ki” egy kártya képében, az egyszerűnek tűnő bújócskában azonban a résztvevők nem válogatnak az eszközökben. S hogy mi az értelme e családi szokásnak, az az éjszaka folyamán kiderül.

A film központi témája elsősorban a felső tízezer és a perverz szokások viszonyából adódik, továbbá két drámai szál is erőteljesen körvonalazódik Daniel és Grace sorsán keresztül. Grace árva gyerekként nevelőszülők hosszú soránál nőtt fel, Daniel pedig kiszakadna az abszurd elveket valló és gyakorló famíliából. Mindketten a békét, a nyugalmat keresik a kettejük által alapított család képében. Emellett egy jellemző szituáció is megjelenik a filmben, a gazdag família és az új családtag esete – vajon az ara szándéka befurakodni a Le Domas-szok közé, és elhappolni a hatalmas vagyont, továbbá kisajátítani a hites urat. Így kap a feszültségteli horror-thriller egy felszínes drámai vonalat, és egyben társadalomkritikát a felső tízezer sajátos világáról.  A forgatókönyv követi a műfaji követelményeket, azaz, ahogyan egyre telik a játékidő, úgy nyílnak meg a terek Grace előtt – eleinte a házban, majd annak kertjében, később pedig a közeli erdőben játszódnak az események. Ezzel párhuzamosan derül fény a Le Domas család titkára, egyben motivációjára is. És ha már ötvöződött a horror és a dráma, emellé jól megfér a fekete humor is. Néhol ez valamelyik karakter együgyűségéből fakad, de akad olyan jelenet is, ahol egy-két rosszkor elsülő fegyver okoz meglepetéseket. A három-négy műfaj jól elosztott, egyik sem megy a másik rovására.

A rendezői székben Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett ült, ketten a filmkészítő Radio Silence trióból, részben hozzájuk kapcsolható a pár éve készített V/H/S című alkotás is, amelyben társrendezőként vettek részt a munkálatokban. A vitathatatlan érdem azonban a forgatókönyvírókat illeti (Guy Bisick és Ryan Murphy), akik körültekintően jártak el a szkript megírásakor, ezalatt értve a műfaji ötvözések kiegyenlített mértékét, a feszültség adagolás egyenletességét és a (háttérben is) megbújó kritika belecsempészését. A filmzene összeállításakor okos húzás volt felsorakoztatni a komolyzene képviselőit (pl. Beethoven, Wagner, Csajkovszkij) és olyan – immáron klasszikusnak számító – könnyűzenei produktumokat bemutatni új köntösben, mint például a Love Me Tender a Stereo Jane előadásában.

A főszereplő Grace szerepében Samara Weaving tűnik fel, játéka pedig sugározza a ki nem mondott régi sérelmeket, de prezentálja egyben azt a vad természetet is, amely szükséges egy ilyen játszmában való tartósabb részvételhez. A mellékszerepekben – vagyis a Le Domas család tagjaiként – kevésbé híres színészek tűnnek fel, azonban mindenképpen kitűnik az apóst alakító Henry Czerny (Éles tárgyak) és az anyós szerepében feltűnő Andie MacDowell (Idétlen időkig, Négy esküvő és egy temetés) neve, aki meglepően eltérő karaktert hoz az általa – korábban – játszott figuráktól. Azonban a családtagokat alakító színészek is jól keltik életre a kissé sablonos figurákat – a kétbalkezes pisztolyforgatót vagy a kissé ügyefogyott burzsoát, de összességében pontosan azt a semleges karaktert kellett alakítaniuk, amelyeket eltudnánk képzelni egy ilyen beteg rituálékat gyakorló pereputtyról.

Az Aki bújt a nyár egyik utolsó kellemes meglepetése lehet a horrorok kedvelőinek, amelyen az egyik pillanatban borzong a néző, a másik percben pedig már jóízűen nevet. Egyszerű alapötletből indul, kreatív megvalósításával pedig mégis egyedi tud maradni a műfajon belül. Nászéjszaka pszichopatákkal, brutális végkifejlettel, és a végig kitartó feszültséggel teli, de ugyanakkor fekete humorú szórakoztatással – bő másfélórányi adrenalin bomba.

Vankó Dávid