Fri. Oct 18th, 2019

Film a kirekesztettségről, életről, halálról – Benjamin Button különös élete

“Lesznek nagyszerű és rossz pillanataid. Remélem, te tele leszel jóval. Remélem, látsz majd olyanokat, amin ledöbbensz. Remélem, érzel olyat, amit addig még sosem éreztél. Remélem, találkozol emberekkel, akik másként látják a világot. Remélem, olyan életed lesz, amire majd büszke lehetsz. De ha mégsem, remélem, lesz erőd, hogy újra elkezdd.”

Scott Fitzgerald-nak 1922-ben jelent meg egy 112 oldalas kisregénye, melyből David Fincher rendezett egy egészen hosszú, 2 óra 46 perces lírai filmet, aminek mondanivalója soha nem évül el. Film a kirekesztettségről, életről, halálról, a kapcsolatokról és azok fontosságáról.

“Mister Gateau egy vak órakészítő mester volt. Volt egy gyönyörű felesége, és egy fia. A fiú beállt katonának, és elment az első világháborúba. Gateau elkezdett készíteni egy hatalmas órát, 4 hónapig mást sem csinált, csak azon dolgozott. Egy napon levél érkezett, mely tájékoztatta  a szomorú szülőket a fiúk haláláról. A férfi ezután éjt nappallá téve ezzel foglalkozott, amíg el nem készült alkotása. A vonatállomáson került elhelyezésre, rengeteg ember gyűlt össze a leleplezésre. Mindenki megdöbbenésére az óra visszafelé kezdett el járni.”

Benjamin az első világháború véget érésének napján látja meg a napvilágot, édesanyja belehal a szülésbe, de előtte megígérteti férjével, hogy a gondját viseli fiának, amit az apa meg is ígér. Ennek ellenére, amikor meglátja a torz újszülöttet (akinek nem jósol sokat az orvos sem) felkapja, elszalad vele, és leteszi egy nagy ház lépcsőjén. A házban egy idősek otthona működik, Queenie felügyeletével, aki megszánja a csecsemőt, és elhatározza, hogy gondját viseli, tartson az akármennyi ideig. Mindenki legnagyobb meglepetésére Benjamin nem hal meg, sőt! Visszafelé fog rajta az idő, míg belül egyre öregebb, kívül egyre fiatalabb lesz. Életének részleteit az általa írt naplóból tudjuk meg, amit egy lány olvas haldokló anyjának a kórházi ágyon. Ez adja a film keretét.

Aki ismeri David Finchert, az tudja, hogy nem egy kapkodós típus, ami a történetvezetést illeti. Itt sincs ez másképp, a történet lassan, komótosan indul a jelenben egy kórházban, és ez a nyugalmas tempó az egész alkotáson végigkövethető. A napló előkerülte adja meg a kezdőlökést a néző számára, aki onnantól maga is a részévé válik az eseményeknek, ahogyan a fókusz átkerül Benjaminra, a főszereplőre. Karakterével nagyon könnyű azonosulni: különcsége miatt kitaszítottnak érzi magát, fogadott anyján kívül kezdetben nem sok ismerőssel rendelkezik.

A kapcsolatokat tekintve tulajdonképpen ugyanaz figyelhető meg nála, ami a gyermekeknél: kezdetben csak a “szülőkkel” kommunikál, majd fokozatosan barátokat szerez. Itt ez azért különös, mert öreg gyermekként ő az idősek otthona lakóival barátkozik, akik egyenrangú félként kezelik. Több barátja is akad a házban: Mr. Oti, aki gyakran meséli neki kalandjait, és egyszer elviszi a városba is; Mrs. Maple, aki megtanítja zongorázni és akitől sokat tanul az élet dolgairól. Az egyetlen valódi gyermek barátja Daisy, aki a nagyanyját látogatja, amikor találkozik Benjaminnal. Kettejük kapcsolata meghatározza a filmet, ugyanis Benjamin első látásra beleszeret a lányba, aki ekkor 7 éves. Neki elárulja a titkát: ő igazából nem olyan öreg, mint amilyennek tűnik. A kislány megérti, és ezután rengeteg időt töltenek együtt.

Mivel a “felnövés” helyszíne egy idősek otthona, így a főszereplő hamar szembesül a halállal. “A csecsemők születtek, az öregek meghaltak. Sok mindenki járt abban a házban.” Ahogy telik az idő, és eléri Benjamin a fiatal felnőtt kort (17), úgy egyre inkább elvágyódik. Elszegődik egy vontatóhajóra, a Chelsea-re matróznak, kilépve a biztonságos közegből, hátrahagyva édesanyját és a számára legkedvesebb embert, Daisyt. A hajó Mike kapitányé, aki az egyik legjobb barátjává válik a vízi kalandok, feladatok során. Ennek a munkának köszönhetően bejárja a világot, több évet tölt Oroszországban egy hotelben, ahol romantikus viszonyba elegyedik a férjes Elizabeth Abboth-tal. A kapcsolatban a törést a második világháború, pontosabban Pearl Harbor bombázása okozza, ugyanis ennek következményeként a Chelsea legénysége beáll a haditengerészet flottájába életmentési és szállítási feladatokat ellátva. Ez később végzetes következményeket von maga után, Benjamin a halál egy új arcával szembesül. Mrs. Maple foglalja össze a szomorú igazságot: azzal, hogy valaki visszafelé öregszik, végig kell néznie szerettei halálát.

Mr. Button, Benjamin igazi apja, mindvégig szemmel tartja, nyomon követi fia sorsát. Felfedve igazi kilétét arra kéri, bocsásson meg neki, amiért nem tartotta meg. Azért dönt az önleleplezés mellett, mert halálos beteg és Benjamin az egyetlen, aki még maradt neki, rá szeretné hagyni a gombgyárat, amit századok óta a családjuk birtokol. Ezzel egy olyan élet foszlányai térnek vissza a főszereplő életébe, amiktől meg lett fosztva azzal, hogy élete hajnalán túladtak rajta. Egy gyönyörűen megkomponált, szívmelengető jelenet során (mely a film egyik csúcspontja)  megbocsát, majd elbúcsúzik apjától.

Daisy-vel való kapcsolata is új fordulatot vesz, amikor újra találkoznak, több kezd el kialakulni köztük, mint barátság. Daisy-ből balerina, és nem mellesleg gyönyörű nő lett a távol töltött idő alatt. Egymásra találásuk nem zökkenőmentes, sok dolognak kell történnie közben (a véletlenek sorozatának — avagy a pillangó hatás kiváló bemutatása egy zseniális jelenetben), de annál nagyobb szenvedéllyel lobbannak fel érzelmeik, amikor végre beteljesül szerelmük. Boldog életükre súlyos árnyékot vet, hogy Benjamin visszafelé öregszik, így amikor kiderül, hogy gyermekük lesz, ő úgy dönt, hogy minden vagyonát betéti kötvénybe fekteti gyermekére és szerelmére hagyva, ő maga pedig elköltözik. A nehéz döntés mégis indokolt, ugyanis a film végén, kettejük kapcsolatának alkonyán Daisy már egy idős nő, Benjamin pedig egy csecsemő (aki nem lett volna képes felnevelni egy gyereket).

Természetesen a halálos ágyán fekvő idős hölgy nem más, mint Daisy, a lánya, aki felolvas pedig Benjaminnal közös gyerekük, aki így ismeri meg a teljes igazságot családjáról. Ezek a kórházi jelenetek a film gyenge pontjai, a néző alig várja, hogy visszaváltson a történet Benjaminra. Minden bizonnyal ezekből kevesebb is elég lett volna, hiszen eléggé megtörik a cselekmény ritmusát.

A film egésze tele van idézhető monológokkal, részekkel, amik leginkább a kiváló forgatókönyvnek köszönhetők, ezek mellett a finom humor is megtalálható (“Mondtam már, hogy hétszer csapott belém a villám?”). Képes hatni az érzelmeinkre, és több nyilvánvaló üzenetet is közvetít az alkotás: az életben a szükséges rossz dolgok jó dolgokhoz vezetnek el; mindannyian egyformák, mégis különbözőek vagyunk; életünk lehetőségek sorozata, és mi magunk döntjük el, melyiket ragadjuk meg.

David Fincher nagyon ügyesen bontja ki az emberi kapcsolatok nélkülözhetetlenségét, teremt szimbólumokat (kolibri, óra, hurrikán), Brad Pitt a CGI alatt (ami remekül öregíti) is zseniális, és Cate Blenchett kiváló partnere. Ők ketten biztos alapjai a műnek. Érdemes megemlíteni a zseniális mellékszereplőket is, Taraji P. Hansont, Jared Harrist, Tilda Swintont és Jason Flemyng-et, akiknek nem jut egyforma játékidő, mégis egytől-egyig emlékezetessé teszik karakterüket, akiktől Benjamin mind-mind tanul valamit. A meseszerű képi világot Alexandre Desplat elmerengő, mégis fülbemászó dallamai csak fokozzák, így téve teljessé az élményt.

David Fincher meséje egy feledhetetlen alkotás, amely az erős rendezésen és színészi játékon kívül időtálló üzenettel is rendelkezik, így biztosítva a jogosan kijáró kultstátuszt.

“Káromkodhatnál, átkozhatnád a sorsot. De ha egyszer ott vagy a végén, akkor már csak aludni vágysz.”

Mezriczky Marcell