Sun. Aug 18th, 2019

Limitált széria? – Üveg

M. Night Shyamalan 2000-es szuperhősfilmje, A sebezhetetlen realitásba ágyazva mutatta be a szuperhősöket (és a gonoszokat), ezzel megelőzve korát. Ekkor még híre-hamva nem volt a napjainkra jellemző, óriási képregényfilmes áradatnak, de azóta sok minden változott: a nagy stúdiók folyamatosan franchise-építéssel próbálkoznak, a hősök filmjei pedig (a legtöbb esetben minden eredetiséget nélkülözve) futószalagon kerülnek a mozikba, 2-3 havonta legalább egy. Nem mellesleg Bruce Willis karrierje is lejtmenetbe került: egyre inkább nem tud érdemi színészi játékot felmutatni, már ha egyáltalán olyan filmben játszik, ahol erre szükség van. Shyamalan viszont a Lány a vízben-nel kezdődő csúfos kudarc-sorozata után úgy tűnik, hamvaiból éledt újjá, aminek titka elmondása szerint az, hogy saját maga finanszírozza a filmjeit, ezzel kerülve ki a stúdiók beleszólását vízióiba. A Széttörve váratlan sikere, és a bejelentett harmadik rész kapcsán adott volt a kérdés: mit tud kezdeni a trilógia záródarabjával az új erőre kapó rendező? Nos, a végeredmény egészen biztosan meglepett mindenkit.

A történet két héttel a Széttörve eseményei után veszi fel a fonalat, David Dunn (Bruce Willis) a Hordára (James McAvoy) vadászik, de régóta várt összecsapásuk rendőri közbeavatkozással végződik. Mindkettőjüket egy pszichiátriai intézetbe szállítják, de nem is akármelyikbe: ide zárták be Elijah Price-t, Mr. Üveget (Samuel L. Jackson) is, sok évvel ezelőtt. Egy pszichiáter (Sarah Paulson) kezdi el kezelni őket, akinek célja kigyógyítani őket megalomániájukból, meggyőződése ugyanis, hogy emberfeletti képességük csak a saját elméjük szüleménye, semmi különleges nincs bennük.

Az izgalmas kiindulási pont ellenére azonban az Üveg mégsem tud igazi klasszikussá válni, melynek több oka is van. Sajnos nem sikerült megtalálni azt az egyensúlyt ezek között az izgalmas karakterek között, ami dinamikussá, érdekessé tenné hármójuk viszonyát. David-nek az egyetlen valamennyire kidolgozott kapcsolata a fiával, Joseph-fel van, akivel közösen vezetnek egy biztonságtechnikai céget, valamint a fia az, aki segít neki az igazságosztásban, ő a „székes csávó”. David a bezártsággal együtt parkolópályára kerül, és ugyan hatással van rá a terápia, amin részt kell venniük, mégsem tud fontos szereplővé válni az összecsapásokon kívül. Az Elijah és Kevin közti szál viszont dicséretre méltó, hiszen köztük egyértelműen megvan az összhang, érdekes nézni, hogy Kevin különböző személyiségei hogyan viszik előrébb kettejük viszonyát. Elijah és David kapcsolata viszont nagyon ingerszegény, inkább csak egy ízelítőt kapunk abból, ami A sebezhetetlenben olyan jól működött, sokáig nem is érintkeznek egymással. A pszichiáter hitelesen kezeli a betegeket, félelmet és bizonytalanságot gerjeszt bennük, mindenre van magyarázata. A néző sokáig úgy gondolja, ő a legföldhözragadtabb személy. Ezen kívül minden főszereplőnek van egy „mellékkaraktere”: David-nek természetesen a fia, Elijah-nak az édesanyja, Kevin-nek pedig Casey (ő az, akit a Széttörve végén a Szörnyeteg elengedett). Ez utóbbi kapcsolat kicsit furcsa: érthető, hogy Casey segíteni szeretne Kevin-nek több időt tölteni „a reflektorfényben”, hiszen mégiscsak ő a fő személyiség, ugyanakkor nem hat annyira hitelesen, amilyen bátran viselkedik volt elrablójával. Úgy tűnik, már-már barátok. Ezt az „apróságot” leszámítva Casey-nek nagy szerepe van Kevin jellemfejlődésében, ebből a szempontból fontos szerep jut a lánynak.

 A történet előrehaladtával fokozatosan nő a feszültség is, ebben nem hibázik Shyamalan: a zene és a képsorok tökéletesen összekapcsolódnak, bár kevesebb a Széttörvére jellemző horrorisztikus elem. Az operatőri munka ügyes és ötletes, tele jó kompozíciókkal, jó arányérzékkel kiválasztott közelikkel. Külön dicséretet érdemel, ahogy a Szörnyeteg és David összecsapásakor különböző, érdekes beállításokat alkalmaznak.

Akad rengeteg olyan momentum, ami visszautal a trilógia előző alkotásaira, lehet ez flashback, vagy csak egyszerűen egy mondat. A sebezhetetlenhez hasonlóan, ahol a főszereplők erősen építkeztek a képregényvilágra, abból vontak le következtetéseket a saját képességeikre vonatkozóan, itt is megtalálható ez a meta-elem. Jelen esetben viszont a rendező-forgatókönyvíró átesik a ló túloldalára: túlságos a néző arcába tolja ezeket a kikacsintásokat, túl sok van belőlük egy idő után, ráadásul ugyanazt ismételgetik, ettől túl szájbarágós lesz az egész.

Az alakításokkal egyébként nincs probléma, Bruce Willis ugyan takaréklángon ég, de nem is jutott neki most többre lehetőség, Samuel L. Jackson továbbra is mesterien mozgatja a szálakat, James McAvoy pedig ismét megmutatja, hogy mennyire tehetséges és sokoldalú színész. A korábbi ígéreteknek megfelelően új, eddig ismeretlen személyiségeket ismerhetünk meg Kevin 24 személyiségéből, azonban ezeknek a rajongók kiszolgálásán kívül nincs igazán jelentősége. A mellékszereplők sem lógnak ki a sorból, bár Dr. Ellie Staple-ből, a pszichiáterből többet is ki lehetett volna hozni, Sarah Paulson semmi emlékezeteset nem nyújt.

Nincs Shyamalan-film csavarok nélkül, és ez ebben az esetben hatványozottan igaz. A történet vége felé egymás után jönnek a fordulatok, a legtöbb be is talál. Fontos dolgot tudunk meg A sebezhetetlen és a Széttörve kapcsolódási pontjáról, de nem ez a legnagyobb meglepetés, hanem egyértelműen a befejezés. Nem valószínű, hogy rögtön elsőre érteni fogja mindenki, hogy mi is történt, de az egészen bizonyos, hogy eléggé megosztja majd a közönséget. Érdekes és kreatív csavar, amin aztán sokat lehet agyalni (kell is), kérdés, hogy valóban ilyen lezárás illett-e ehhez a trilógiához.

Összességében az Üveg felett nagyon nehéz ítéletet hozni, ugyanis minden hibája ellenére sem rossz film, sőt, egyértelműen Shyamalan jobb produkciói közé tartozik. A végkifejlet lehet, hogy elsőre nem mindenkinek lesz szimpatikus, de azért el kell ismerni, hogy nagyon is tudatosan fel lett építve. Ha az ember végig gondolja, és rájön, hogy minden mindennel összefügg, arra a következtetésre jut, hogy más finálé kevésbé lett volna ennyire ütős, nem is lehetett volna egyéb a vége, és nem tud igazán haragudni a produkcióra. Hiszen, „ez nem egy limitált kiadás, ez egy eredettörténet”.

Mezriczky Marcell