Sun. Dec 15th, 2019

Mi teremtjük a Szörnyet – Joker

Tegye fel a kezét, akit nem ért meglepetésként, mikor kiderült, hogy Todd Philips, a Másnaposok-trilógia rendezője egy önálló Joker-filmen dolgozik! Vakmerően, ugyanakkor közel sem biztatóan hangzott az ötlet. A DC filmes univerzuma épp romokban hevert, bár valahogy soha nem is állt össze igazán, hiába próbálkoztak, erőlködtek, soha nem ütötték meg a minőségi mércét (szomorú, de igaz, hogy Nolan filmjein kívül nincs mit felmutatnia a DCEU-nak). Így kerülhettek egyre bátrabb ötletek terítékre, mint amilyen a Joker, hiszen kvázi nem volt veszteni valójuk. Bár, mint kiderült, Philips sokáig kampányolt a film mellett, küzdve annak durva besorolásáért. De milyen jól tette! Minden elismerő szó megérdemelt, egy többszörösen rétegelt, kiemelkedő darab született.

A történet helyszíne a ’80-as évek Gotham-je, ahol egyre súlyosabb a válság, és egyre nagyobb a szakadék szegény és gazdag között. A hangulat pattanásig feszült, választási kampány kezdődik. Ebben a világban éli melankolikus mindennapjait Arthur „Happy” Fleck (Joaquin Phoenix), aki bohócként dolgozik, emellett pedig beteg édesanyjáról gondoskodik. Nincs sok öröme az életben, kivéve kedvenc komikusának, Murray Franklin-nek (Robert De Niro) az esti show-ját, és az álmait, hogy egyszer belőle is híres komikus válhat. Egy hétköznapi ember, hétköznapi vágyakkal, mondhatnánk. Annyi a bökkenő, hogy Arthur pszichológiai kezelés alatt áll.

A Joker-t nehéz bekategorizálni. Nyilván képregényfilm, hiszen Batman ikonikus ellenfelének születését mutatja be, és szerepel benne maga Bruce és Thomas Wayne is, a hangsúly azonban nem ezen a kapcsolódáson van. Mondhatni, az az egész csak mellékes. A Joker ugyanis egy embert állít a középpontba, Arthur-t, az embert, akit a társadalom kivet magából, az embert, aki nem találja a helyét a világban, az embert, akihez soha senkinek egy kedves szava nincs. Nem volt még aktuálisabb és emberibb a címszereplő karaktere, mint a jelen esetben.

Milyen hatással van ránk a folytonos elutasítás? Az érzés, hogy teljesen semmibe vesznek? Hogy átlépnek rajtunk? Hogy hiába nem teszünk senkinek semmi rosszat, akkor is belénk rúgnak, ahol tudnak? Hogy nem vagyunk elég jók? Ezeket a kérdéseket járja körül az alkotás, méghozzá igencsak hitelesen, hatásosan. A forgatókönyv nagy erőssége, hogy nem siet el semmit. Szépen lassan adagolja az őrületet, kézen fog és húz magával az anarchia felé vezető úton, fokozatosan nagyobb sebességre kapcsolva. És ebben nagy szerepe van Joaquin Phoenix-nek. Egyetlen pillantásában benne van a vágy a megértettségre, megbecsültségre, arra, hogy észrevegyék, szeressék; és az őrület, ahogy fokozatosan ráébred, hogy ezt sosem fogja megkapni. Phoenix alakítása felér Heath Ledger-éhez, noha a két karakter csak nagy vonalakban hasonlít. Phoenix-é sokkal érzékenyebb, emberibb, és csak hosszú út után jut el oda, ahol Ledger karaktere már alapból megtalálható, de mit is várnánk, ha ez egy eredettörténet?

Szerencsére nem maradnak el a történetben a csavarok, amik ügyesen felépítettek, hozzájárulnak ahhoz, hogy a film végére minden összeálljon, hogy felismerjük, mi miért történt. Az a bizonyos kapcsolódás a képregényekhez is pontosan olyan, amilyennek lennie kell: fájdalmasan hatásos. A fényképezés egyedi és kiemelkedő, Hildur Guðnadóttir (a Hölgy szerezte a Csernobil-sorozat zenei aláfestését) zenéje kiválóan támasztja alá a képsorokat, fülbemászó, szomorkás, a hangszerelés kiváló. A rendezés hibátlan, az egész mű ügyesen egyensúlyoz a szürrealitás és társadalmi problémák reális ábrázolásának határán, a finálé pedig garantáltan a székbe szegez, padlóra küld. Olykor túlcsordulóan brutális, de a benne látott erőszak nem öncélú, épp ellenkezőleg: jól mutatja Arthur kiteljesedését, ahogy az anarchia szimbólumává válik.

A film üzenete erős és elgondolkodtató: mi teremtjük Joker-t. Mi vagyunk a társadalom, aki átlép másokon, aki semmibe veszi az alatta lévőt. Az egymás felé közvetített közöny, az érdektelenség, a gyűlölet pontosan elegendő arra, hogy egy olyan szörnyet hozzunk létre, akire aztán ujjal mutogathatunk, hogy lám, ő ilyen. Csak a való életben nem mindig lesz egy Batman, hogy megállítsa.

Amennyire nagy meglepetés volt a hír az elkészültéről, legalább annyira fontos film lett a Joker. Az idei év egyik, ha nem a legjobbja, egy új klasszikus. LÁTNI KELL!

Mezriczky Marcell