Fri. Oct 18th, 2019

Óvakodj a csendes embertől – Alelnök

„Óvakodj a csendes embertől. Amíg a többiek beszélnek, ő csak figyel. Amíg a többiek cselekednek, ő terveket sző. És amikor a többiek végre pihennek… ő lecsap” – Anonymus.

Adam McKay neve már részben összeforrt a laza és elborult Will Ferrell vígjátékokkal (Ron Burgundy első és második része, Taplógáz, Tesó-tusa, Pancser Police), amikor 2015-ben húzott egy merészet, és a 2008-as ingatlanpiaci válságot mesélte el rá jellemző játékossággal A nagy dobásban. Kiválóan vegyítette az olykor elég száraz tényeket az abszurd humorral, és úgy tárta a néző elé a gazdasági problémát, hogy az érthető és szórakoztató maradt az elejétől a végéig. Ennek eredményeként megérdemelten vehette át az Oscar-t a legjobb adaptált forgatókönyvért. Ezúttal is hasonlóan nagy fába vágta a fejszéjét: Dick Cheney-ről, az amerikai történelem legtökösebb alelnökéről és egyben leggátlástalanabb politikusáról készített életrajzi (?) drámát Christian Bale főszereplésével.

Hogy ki is az a Dick Cheney? Többek között az Amerikai Egyesült Államok 2001 és 2009 között hivatalban lévő 46. alelnöke, ifjabb George Bush elnök jobbkeze. Az ő nevéhez köthető például a 2001. szeptember 11.-i tragédiát követő al-Kaida elleni harc, Afganisztán és Irak lerohanása és számos kihallgatás közbeni kínzási módszer kidolgozása. Milyen ember volt ő? Hogyan tett szert ekkora befolyásra alelnökként? Ezekre a kérdésekre hivatott választ adni a mű.

Csakúgy, mint A nagy dobásban, itt is egy narrátor avat be minket, kívülállókat Cheney életének titkaiba. A gyors vágások és a kikacsintások szintén megmaradtak, majdnem minden ismeretlen információval megismertetnek bennünket. Christian Bale csak úgy lubickol a főszerepben: a 105 kilósra hízott színészt kiválóan elmaszkírozták/elsminkelték, egy percig nem hagy kétséget afelől, hogy bizony Dick Cheney-t látjuk a vásznon. A hanghordozása, a mimikái, szájának állása kísértetiesen hasonlít a politikuséra. Nem Bale azonban az egyetlen, aki a maximumot nyújtja. A feleségét, Lynn Cheney-t alakító Amy Adams kiváló partnere Bale-nek, legalább akkora jelentőséggel bír a filmben, mint az alelnök, ugyanis a történet szerint Lynn akarja nagy emberré tenni férjét, akiben bizony nem mindig volt meg az az óriási ambíció, ami a hatalom ízének megkóstolása után támadt benne. Az erős alakítások számát gyarapítva dicséretet érdemel a tavaly legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat bezsebelő Sam Rockwell is, akinek kevés játékidő is elegendő ahhoz, hogy igazán emlékezetessé tegye George W. Bush igencsak karikatúra-szerű karakterét. Steve Carrell Cheney egykori mentoraként, Donald Rumsfeld-ként szintén sziporkázik. Egyértelműen kijelenthető tehát, hogy a film egyik legnagyobb erőssége a színészi játékban rejlik.

A különböző oda-nem-illő jelenetek (Shakespeare-stílusú beszéd, Cheney „különleges képessége”), illetve a horgász-csali motívumok mind a rendező-forgatókönyvíró kreativitásának és humorérzékének ékes bizonyítékai. Az Oscar-ért kiáltó vágások közül is kiemelendő az izgatottság láb-dobolással történő kifejezése: miként jelenik meg ez George Bush-nál, és miként egy iraki férfinál?

Adam McKay filmje ennek ellenére közel sem tökéletes. A kezdése hamar magával ránt minket, ugyanakkor 130 perces játékidő első fele jóval szórakoztatóbb, mint a második. Ennek oka lehet az, hogy szándékosan így, fokozatosan akarták elborzasztani a nézőt az alelnökkel kapcsolatban, de lehet az is, hogy egyszerűen csak rosszul osztották el az arányokat a humort tekintve. A legnagyobb hiba mégsem ez, hanem hogy egyértelműen állást foglal a főszereplő személyét illetően, meg sem próbálva leplezni ezt, tálcán kínálja az ítéletet az első perctől fogva. Ebből kifolyólag megkérdőjelezhető az életrajzi műfaj: a tények összemosása és az idősíkok közötti ugrálás miatt kétségbe vonható sok helyen az alkotás valóságtartalma. Egy jelenetben ez expliciten meg is nyilvánul: a narrátor úgy nyilatkozik, hogy nem tudhatjuk, mi járt akkor Dick és Lynne Cheney fejében. És habár valóban nem tudhatja/tudhatta senki, McKay kísérletet tesz sok olyan dolog bemutatására, amiről csak sejtése lehet. Habár a politikai állásfoglalást egy kiváló stáblistás jelenettel valamennyire enyhíti, mégis lead értékéből, hiszen a valódi Cheney-ről nem sokat tudunk meg, ha nem vesszük készpénznek azt, amit a rendező elénk tár.

A hatásosság hiányával egyébként egyáltalán nem vádolható Alelnök egy kis történelmi háttértudást azért igényel: habár rengeteg kiegészítő jellegű információval szolgál, mégsem rágnak semmit a szánkba. Ez a film vége felé azt eredményezheti, hogy nem értjük egy-egy bevágott jelenet miértjét, jelentőségét. Összességében elmondható, hogy bár McKay nem arat ugyanakkora sikert a jelen kritika tárgyát képező filmjével, mint A nagy dobással, mégis messze átlagon felül teljesít. Hiszen ne állítsunk kettős mércét: az Alelnök legalább annyi pontatlanságot és csúsztatást tartalmaz, mint pár hónapja a Bohém Rapszódia, aminek esetében ezt a nagy többség elnézte. Ja, hogy itt némi gondolkodásra is szükség van, nem csak könnyen fogyasztható tálalásban kapunk mindent? Annyi baj legyen!

Mezriczky Marcell