Sun. Aug 18th, 2019

“Óvakodjatok a hamis prófétáktól…” – Apostle

“…akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok.” (Máté 7:15)

A Netflixet 1997-ben alapította Marc Randolph és Reed Hastings. A cég kezdetben DVD-kölcsönzéssel foglalkozott, de napjainkra már a világ egyik legnagyobb streaming-szolgáltatásává vált. 2013-ban kezdték el saját tartalmaik gyártását, így születhettek meg olyan klasszikus sorozatok, mint a Kártyavár, a Stranger Things, a Narcos és még sok más. Mára nem csak saját szériáik, hanem saját filmjeik is készülnek, kerülnek fel az online videotárba.

A mozgóképek között sok olyan akad, ami eredetileg mozis bemutatót kapott volna – tehát más stúdió gyártásában készült –, de aztán kockázatosnak ítélték pénzügyi szempontból, így a Netflix megvásárolhatta a jogokat. Erre példa az Expedíció (Annihilation), a Kihalás (Extinction), vagy – nem kis meglepetésre – Andy Serkis Mauglija is. Vannak azonban emellett olyanok, amiket a Netflix rendelt be, tehát Netflix Originals-ként vannak számontartva. Ilyen a Bright, a Beasts of No Nation, illetve az október 12-én debütált Apostle.

Az Apostle a wales-i Gareth Evans legújabb rendezése, aki többek között a Raid-del és annak folytatásával hívta fel magára korábban a figyelmet. A rendező tehetségét jelzi, hogy a pletykák szerint a DC önálló Deathstroke-filmjét is rábízhatják (ha elkészül, ugye). Főszerepben az a Dan Stevens látható, akinek csillaga egyre feljebb ível. Ő alakította a Szörnyeteget a Disney-féle Szépség és a Szörnyeteg élőszereplős változatában, valamint ő bújik az elsöprő erejű telepatikus képességekkel megáldott David Haller bőrébe a Légió című zseniális sorozatban.

A történet 1901-ben játszódik. Thomast az apja egy szigetre küldi, ahol egy vallási fanatikus közösség él, akik a sziget istennőjét imádják. A közösséget vezető „Próféta” és társai fogva tartják Thomas húgát, és váltságdíjat követelnek érte. A cél beépülni, és kiszabadítani a lányt. Szürreális és horrorisztikus kaland veszi kezdetét.

A cselekmény lassan csordogál, gyönyörű képeken keresztül láthatjuk, ahogy Thomas eljut a szigetre, de már ezalatt is átjár minket egy misztikus érzés, ami idővel egyre csak erősödik. A közösség szokásai között nem egy fura dologgal találkozunk, nem kell sok, mire a néző rájön, itt valami nem stimmel. Ahogy telik az idő, egyértelművé válik, hogy nem csak Thomasnak vannak titkai, hanem a kommunán belül is akadnak gondok (két szereplő tiltott viszonya, a vezetők közti egyet nem értés stb.). Az idill csak látszat, a sziget belülről rohad (szó szerint is). A jelentéktelennek tűnő apró részletek összeadódnak, a feszültség fokozódik, és a titok lelepleztével a film végére elszabadul a pokol.

A kiindulási helyzet már-már klisének titulálható: a hősnek el kell mennie valahova elintéznie valamit, ahol aztán több van, mint ahogy az elsőre tűnik. Ez már számtalan más alkotásban előfordult, nekem például A vesszőből font ember és Az egészség ellenszere jutott eszembe, de az utóbbival való hasonlóság szerencsére kimerül ennyiben és a szépen fényképezett képekben. Gareth Evanst dicséret illeti, hogy a klisére felfűzött történetből mégis egy ilyen egyedi, a rendező stílusjegyeit magán viselő darab lett.

A karakterekről pont annyit tudunk meg, amennyit szükséges, hogy kellően titokzatosak tudjanak maradni. A köztük lévő viszonyok, interakciók viszik előre a cselekményt, illetve Thomas nyomozása. Dan Stevens nagyon jól hozza a kissé mogorva, magába forduló karaktert, akinek a múltja szintén tartogat meglepetéseket, és akinek kiváló ellenpólusa Michael Sheen, mint a „Próféta”. A feszültségteremtés kiválóan működik, egy-egy bevágás is képes lesokkolni a nézőt, aki sokáig nem tudja hova tenni, mi is történik. Ugyan az apró jelek ott vannak előttünk, csak sejtésünk lehet a nagy titokról, a végkifejletről pedig annyi sem.

Brutalitásban és vérben sincs hiány (de szerencsére mégsem viszik túlzásba, bár ugye ez relatív), büntetésként elég durva eszközöket használnak fel igen kreatív módon a fájdalomokozásra, vagy kivégzésre. Az erőszak kendőzetlen bemutatása megmutatja, hogy tulajdonképpen mi is tartja össze a gyülekezetet: a félelem. A filmben emellett központi elemként szerepel a hit kérdése. Van-e Isten? Mit érünk el a hittel? A hit valójában csak illúzió?

Gareth Evans bizonyítja, hogy nem a véletlennek köszönheti korábbi sikereit, ugyanis mind íróként, mind rendezőként egy olyan filmet tesz le az asztalra, ami ugyan nem újítja meg a műfajt, mégis annak egy „üdítő” (ha el lehet látni egy horrort ezzel a jelzővel) darabjává válik.

Összességében tehát az Apostle ugyan sok klisét használ, de az erős rendezés, a gyönyörű fényképezés és a kiváló alakítások feledtetik velünk ezt, és a végére egy lassan építkező, idegtépő alkotássá válik, ami hamar magába szippant, ha hagyjuk.

A film már megtalálható a Netflix kínálatában.

Mezriczky Marcell