Sun. Dec 15th, 2019

Reszkessetek, betörők Fűrész módra – Rambo V: Utolsó vér

Sylvester Stallone immáron 50 éve szórakoztatja a nézőket nagyszabású filmekben a mozivásznon, és habár egyre jobban számít rá az ember, hogy Olasz Csődör lassan visszavonul, éppen az ellenkezője történik: még mindig nehézsúlyú keményfiúként osztja az igazságot, akár az ökleivel, akár gépfegyverrel. Vajon a Rambo V-ben meg tudja még nyerni magának a közönséget a 73 éves sztár, vagy csak annak a bizonítékát fogjuk látni, hogy ideje lenne szögre akasztani a puskáját?

Figyelem: a kritika spoilereket tartalmaz!

A Rambo sorozat első része 1973-ban látta meg a napvilágot, akkor még egyszerűen First Blood néven szerepelt a moziplakátokon. A film nem lett különösebb kasszasiker, de bőven visszahozta a produkciós költségeket és remek kritikákat is kapott. Az értékelések szerint Stallone emberi módon tudta ábrázolni a Vietnámból hazatérő, letelepedni vágyó katonát. A vietkongok és a Hope-beli rendőrök kegyetlenkedésének ábrázolásával, majd a film végi háborús depressziójának kimutatásával sokkal lözelebb tudta hozni Rambót a nézők szívéhez. A First Blood II ugyanezen a vonalon haladva a Vietnámban ragadt katonai fogjok problémájával és az azt eltussolni vágyó kormánnyal foglalkozott. A 96 perces alkotás nem kapott különösen jó értékeléseket, de jelentős összeget gyűjtött be a mozipénztáraknál, a produkciós költségének több, mint 12-szeresét. Stallone utoljára 2008-ban vállalta magára Rambo szerepét. A történet szerint az akkor már húsz éve csendes életet élő veterán Thaiföldön tölti a mindennapjait, azonban egy csapat misszionárius meggyőzi, hogy juttassa el őket Burmába, hogy az ott lakóknak nyújthassanak segítséget. Érkezésük után a helyi katonaság megtámadja a falut, Rambo pedig gyakorlatilag egyedül mészárol le több száz katonát és ment meg mindenkit. A veterán ezek után haza tér Amerikába az apja farmjára, hogy ott töltse el nyugdíjas mindennapjait.

A Rambo V: Utolsó Vér 10 évvel később itt veszi fel a fonalat. A megfáradt katona csendesen tölti a mindennapjait és lovak idomításával keresi a kenyerét. Vele él az apja egykori házvezetőnője, Maria (Adriana Barraza) és annak unokája, a 18 év körüli Gabrielle (Yvette Monreal). Rambo poszt-traumatikus stressz-szindrómbában szenved, amit úgy dolgoz fel, hogy alagutakat  ás a birtoka alá, amik a Vietkongok által használt járatokra emlékeztetik. Emellett fegyvereket halmoz, késeket kovácsol próbálja magába folytani azt a sok szörnyüséget, amin eddig keresztül ment. Egy nap Gabrielle rég nemlátott barátnője azzal a hírrel hívja fel a lányt, hogy megtalálta az igazi apját Mexikóban és a pontos címét is megadja. Természetesen sem Maria, sem Rambo nem díjazzák annak az ötletét, hogy a tinédzser találkozzon az erőszakos, alkoholista férfival. Ennek ellenére Gabrielle mégis útra kel teljesen egyedül, ahol szerencsétlen körülmények között egy drogkartell markába kerül. Rambo, felbőszülve azon, hogy elveszítheti az egyetlen embert, akit szeret és elfogad, az emberrablók nyomába ered.

Egészen eddig a pontig nagyjából úgy történik minden, mintha az ember az Elrabolvá-t nézné, azonban a producerek úgy gondolták, hogy meg kell mutatni, Rambo mennyire öreg már és hogy nem akar harcolni, így egyszerűen besétál a banda területére, ahol kb. 50-en veszik körbe állig felfegyverezve, de ő csak sétál tovább, egészen addig, amíg szembe nem találja magát a bandavezérrel, akitől szépen kéri vissza a lányát (!). Erre természetesen rendesen helyben hagyják a veteránt, aki “kegyelemből” megússza, hogy egy savval teli hordóban végezze. Jó kérdés, hogy ebből a szituációból mit is akartak kihozni a forgatókönyvben, de nem ez volt az egyetlen furcsaság. Amíg Rambo Gabrielle után kutat, rendszeresen pár másodperces bevágásokat láthatunk a lány szenvedéseiből, amint bedrogozva többen is szexrabszolgaként használják. Itt már azért érezni lehetett, hogy a cél itt nem az együttérzés felkeltése volt a nézőben, csupán a sokkolása. Amint Rambo megtudja a pontos címet, amit keresett, mentőakcióra indul és innen elszabadulnak a dolgok. A film kifejezetten arra fókuszál, hogy jól láthatóan bemutassa a nyers brutalitást, repülnek a fogak, törik a szegycsont, kések járkálnak ki-be az emberekből, kalapácsok zúznak be fejeket és folyik a vér mindenfelé. Már a 2008-as Rambo-ban is voltak brutális jelenetek, de a széria befejező darabja még azon is bőven túltesz. Félreértés ne essék, az agresszió és a csonkítás igenis elfér a mozivásznon, de nem mindegy, milyen formában. Jelen esetben tökéletesen céltalan erőszakról volt szó, ami nem szolgált semmilyen más célt, csak hogy a nézőközönség egy emberként szörnyedjen el azon, ahogy például Rambo

puszta kézzel kitépi egy férfi szívét a mellkasából, ami utána a kezében dobog.

A film utolsó 20 perce színtiszta mészárlás, ahol a vietnámi veterán változatos módszerekkel öli halomra a csapdákkal telepakolt bunkerében a mexikói kartell tagjait. Itt már tényleg elszabadul a pokol, a közelről bemutatott szétrobbanó fejek és a felrobbantott gaztevők testének repülő, falakat beterítő húscafatjai felteszik a pontot az i-re. Az Első vér-t Rambo emberi mivolta, a PTSD-vel való harca és annak bemutatása miatt imádták a kritikusok, itt azonban már semmi nem maradt meg ebből. Csupán egy hidegvérü gyilkos maradt, aki még csak érzelmei kimutatására sem képes. Gyakrolatilag két különböző arcát láthatjuk Stalloné-nak összesen: egyet a nyugodt állapotában és egyet, amikor haragszik. A hangján sem különösebben hallani, hogy meghatnák az események, inkább úgy játssza a szerepét, mintha megint csak el kellene mennie a boltba tejért.

Természetesen ennek a filmnek is megvan a közönsége. Aki például élvezte a Fűrész sorozatot, az imádni fogja az akciójeleneteket. A film ugyanis ebből a kevésből próbál építkezni, hiszen többre ideje sem lenne a maga 89 perces játékidejével. De talán nincs is rá szüksége. Ha a néző pontosan tudja, mit fog kapni, amikor beül megnézni a Rambo V: Utolsó vér-t, és pontosan azt is várja el, akkor már nem érheti csalódás.

Bethlen Dávid