Tue. Nov 19th, 2019

“Úgy érzem, valamennyire értem ezt a világot, és tudom tartani vele a tempót.” – Interjú Hartung Attilával, a FOMO rendezőjével

Hartung Attila első nagyjátékfilmje, a FOMO – Megosztod, és uralkodsz október 10-én debütált a mozikban, és a Z generáció világába enged betekintést, elsősorban kritikai perspektívából bemutatva azt. A hivatalos premier előtt számos alkalommal volt közönségtalálkozó, mi történetesen a sajtóvetítésen láthattuk először. A rendezővel beszélgettünk a központi témáról és a készítési folyamatról. 

Mostanra volt már néhány premier előtti vetítés és közönségtalálkozó. Hogy érzed magad, a stressz apadt egy kicsit? 

A stressz az kulminálódik napról-napra egyértelműen (nevet). Ami tök jó volt, hogy rengeteg emberrel tudtam beszélgetni a film kapcsán, sőt kiderült, hogy vitaindító tudott lenni a film. A bűncselekménnyel kapcsolatos nézőpontok megvitatása és vitaindítás alapvetően cél volt számunkra. Például a filmben az áldozathibáztatás megjelenik, de kritikával. A karakterek, akik ezt csinálják, elidegenítően hatnak. Gyakorlatilag a filmben szereplő karakterek körülbelül kilencven százalékával nehéz azonosulni, mert hülyeségeket beszél, áldozathibáztató vagy egyszerűen csak egy barom. Csak a kevesebbet szereplő lány karaktereknek vannak normális és önálló gondolataik, de például hiába helyes a főszereplő karaktere, a tettei miatt elidegenedik tőle a néző, hiszen attól még, hogy helyes és nagy nehezen képes a bocsánatkérésre, még nem lehet felmenteni, vagy sajnálni. 

Hartung Attila – fotó: Filmcézár

Mióta foglalkoztatott a téma, hogy a Z generációról és elsősorban az őket körülvevő jelenségről (online zaklatás) készíts filmet?

Valamilyen szinten pár évvel vagyok lemaradva a Z generációtól, de tökre tudok azonosulni velük és azzal, amiben élnek. Úgy érzem, valamennyire értem ezt a világot, és tudom tartani vele a tempót. Ebből a szempontból tehát nagyon közelinek éreztem ezt a „jelenséget”. Az elmúlt 10 évben összegyűlt egy csokor, a Nyugati Pályaudvaros jelenettől egészen a taxis jelenetig, és sok egyéb más, amelyek segítségével azt éreztem, a világnak ezt a szegmensét ismerem annyira, hogy megmutassam, és egy realista törekvésekkel bíró filmet készítsek.

 

Melyek voltak azok a szegmensek, amelyeket a te tinédzserkorodból emeltél át a filmbe? Voltak egyáltalán ilyenek?

Nagyon sok. A házibuliban bizonyos esetek, ahogyan egy csapat nyomást gyakorol a másikra. Ennek következményei vannak, mennyire a megúszásra megy mindenki, és közben milyen kegyetlenül tud fogalmazni dolgokkal kapcsolatban az, aki a saját érdekeit akarja védeni. Tehát ezt a fajta nézetet és gondolkodást jómagam is elég közelről megtapasztaltam. Emellett pedig az éjszakai mellékkarakterek azért voltak fontosak, hiszen egy az egyben az elmúlt évek impulzusai, hogy ilyen emberekkel találkoztam. 

 

A fiatal karakterek nem hivatásos színészek. Mi alapján választottad ki őket?

Volt egy koncepcióm arra vonatkozóan, hogyan néznek ki ezek a karakterek, tehát, ha valaki szög ellentéte volt az elképzelésnek, akkor az már hátrány volt. Azonban a legfontosabb tényező az volt, hogy a jelenetek, amelyeket kapnak a próbákon, a casting során vagy egyszerűen, amiről beszélgetünk; ezekről hogyan gondolkoznak, miként elemeznek egy történetet. 

Pláne ennek a sztorinak az esetében, ami ilyen pengeélen táncol, kritikusan fogalmaz és vitatható témaköröket érint. Itt igazán fontos volt annak ellenére, hogy amatőr színészek hogy értsék a pszichológiáját, a logikáját és a rendszerét az egésznek. A másik fontos dolog, hogy ez a nyolc ember sokat mozgott együtt, sokat próbáltunk együtt, és ez azért volt, hogy tudjanak csapatban dolgozni, ne csak önálló harcosok legyenek.

Hartung Attila – fotó: Filmcézár

Hogyan nézett ki egy próbafolyamat, kvázi a főszereplők „összeszoktatása”?

A próbafolyamat úgy zajlott, hogy az elején kameragyakorlatokat csináltunk mivel gyakorlatilag kamerával sem találkoztak még. Ennek a a célja az volt, hogy szembesüljenek azzal, miként néznek ki a kamera előtt, mit jelent a testük, mit jelent egy gesztus, egy mondat, egy nézés. Ezzel párhuzamosan a karakterekkel is elkezdtünk foglalkozni, de nem a forgatókönyv alapján, hanem kaptak egy karakterrajzot, plusz nekik is kellett írni egyet, és elkezdtünk jeleneteket csinálni. Ezek a jelenetek a megformált jellemükből kiindulva lettek elkészítve, de nem olyan jelenetek voltak, amelyek a filmben is szerepelnek. Például a srácok hogyan mennek el cipőt vásárolni, a lány karakter miről beszélget az apukájával egy átlagos hétvégén. Ezek után elkezdtük olvasni a forgatókönyvet és hagytam, hogy folyamatosan belekössenek, érveljenek ellene vagy mellette, átírják a párbeszédeket, vagy imprózzanak. Aztán a fontosabb részeknél, amikor egymást győztük meg, hogy az adott rész megfelelő-e, mindig az volt a lényeg, hogy legyen olyan az eset, ami reális és megtörténhet a valóságban is. Ennek mentén haladtunk tovább, és kialakult egy olyan metódus, hogy ők átkölthetik a szöveget, csak dramaturgiailag a csavarokra, fontos információkra hagyatkozniuk kellett. Több mint fél évet ölelt fel ez a próbafolyamat. Jó volt látni, hogy először kérdeznek, és ha meggyőzted őket, csak akkor hajlandóak szöveget tanulni, miután látják, hogy beleszólhatnak, és tényleg van értelme annak, amit csinálnak. Majd egy idő után azt éreztem, hogy ez átbillent, hiszen érdeklődtek, értették, szóval ez abszolút csapatmunka volt.

 

Ha azt mondom, hogy a „FOMO forgatása”, akkor mi az, ami először eszedbe jut? Mi volt a legemlékezetesebb?

A megérkezések. Amikor minden egyes forgatási napon találkoztam újra a kamaszokkal, azok voltak a legjobb pillanatok: „De jó, már megint itt vagy, csináljuk, toljuk, az lesz hogy…” Meg a napvégek, amikor letudtuk azt a napot.

 

Milyen hosszú volt a forgatás? 

24 nap, plusz még eltoltan néhány forgatás. Szűk időkeret volt és szűk büdzsé, nagyon kellett iparkodni, hogy ezt megcsináljuk.

 

A forgatás során többféle kamerát használtatok, volt iPhone és ARRI. Nehezebb volt így a munkafolyamat?

Igen, a filmkamera Amira (az ARRI egyik típusa szerk.) volt, és úgy a 30% pedig iPhone. Az utóbbira azért volt szükség, mivel ezzel nagyon közel lehet menni, és a srácok youtuberek, így innentől kezdve egyértelmű, ha felvesznek valamit csak előkapják a telefont és kész. Tulajdonképpen egy mindennapi használati eszköze a generációnak, tehát otthonosan tudták kezelni ezeket. Valahogyan össze akartuk olvasztani a kettőt, hogy érződjön, más kamera, de mégis egy világnak tűnjön az egész. Ez a kihívás inkább operatőrileg és a kameracsapatnak volt nehéz, hiszen ez a csapat néhány emberből áll, aki az optikákat, kamerabeállításokat kezeli és adatokat ment. Emellett pedig még figyelni kellett arra, hogy egy iPhone-nál egy plusz applikáció hogyan működik, melyik típusúval kell forgatni, melyiknek milyen az aksija, milyen fénybeállításokkal jó a felvétel, ami aztán el ne állítódjon, rögzítsen ez is meg az is, és végül azt le kell menteni. Az egésznek ilyen típusú technikai logisztikája volt. Nagyon nehéz, viszont nekem alkotói oldalról felszabadító volt, hogy az alkotás szövete milyen színes. 

 

A film főcímdalát (Jeopardy) a Fran Palermo adja elő. A főcímdal ötlete tudatosan a projekt előtti alkotói lépés volt, vagy inkább a forgatás közben fogant a gondolat?

Konsiczky Dávid, a Csaknekedkislány tagja kezelte a zenei szekciót. Írt kilenc külön dalt a filmhez, és megszerezte ezt a rengeteg zenekart a film producerével, Iványi Petrával karöltve, hogy a FOMO-ban elhangzó dalként adják oda a számaikat. Emellett Dávid javaslatára, a kettőnk ízléséből fakadóan megkerestük Henrit (a Fran Palermo frontembere – szerk.) a főcímhez és a film végéhez. Henri a kidolgozott gondolatait küldte Dávidnak és nekem, beszéltünk róla, miről szól a film, megnézte a forgatás után elkészült vágatot, ami először több mint két órás változat volt, aztán elkezdett rajta agyalni. Ebbe nem szóltam bele, hagytam, hogy Henri elkészítse a vízióját, mivel nagyon specifikus munka, hogy megírj egy főcímdalt. 

 

Említetted, hogy az első változat nagyon hosszú lett. Voltak olyan jelenetek, fontosabb részek, amikre azt kellett mondani, hogy „oké ezt el kell engedni”? 

Ez alapvetően megszokott egy forgatás során, hogy túlforgatunk. Rengetegszer kiderül, amikor visszük forgatásra a könyvet, csak akkor látjuk, hogy például a tanáriban a dialógusból három perc kikerülhet, mert nem kell, nincsen rá szükség, mivel a plusz infók nélkül is halad a sztori. Sokszor a helyszínen jövünk rá, hogy túl lett írva, mint a taxis jelenet is, ami sokkal hosszabb volt, eredetileg kilenc perc. Amikor vágtuk, Duszka Peti vágó nézett rám, hogy most komolyan itt egy majdnem tíz perces jelenet a film közepén (nevet)? Aztán elkezdtük megvágni. Különben azért volt vicces, mert a taxis karaktert játszó színész (Lukács András) ott ráállt egy „impróvonatra”, amit aztán nehéz volt lelőni, a srácok meg folyamatosan reagáltak rá, szóval elszabadult ott minden. De persze jó értelemben.

 

Van bármilyen elképzelésed már, hogy miről fog szólni a következő projekt, vagy még az első nagyjátékfilmes izgalom hatása alatt vagy?

Igyekszem, már írok egy új forgatókönyvet, ami történelmi téma az előző évszázadból, de arról még nehezen beszélek, mert nagyon féltem. 

 

Káldy Márton